És jött az eső. Előtte meg Cili. Ki a TIK-ből. Aztán áron el, előbb bor le. Viszza nyugi, versek. Igyunk és írjunk. Sikerült. A versek lent. A pia is, aztán még lejjebb. A padlón. Támolygás haza, persze felügyelet alatt. Sikerült elrontani két estét. Az egyik az enyém. Nekem más tervem nem is volt aznapra. Csak inni és írni. Másnap. Másnap. Egy nap, ami kizárólag létfenntartásból és pótcselekvésekből állt. Nem volt jó. Nem volt rossz se. Talán volt. Vagy se. A hétvége többi napja mintha csak másoltam volna a pénteket, és másolási hiba következtében kimaradt volna a fej- és gyomorfájás. Ez van...
És most olyat tettem, amit sokáig nem akartam. Belekevertem a valóságot. Azt a másikat, amit az emberek álltalában annak hívnak. Ami kívül vannak. Ahol van esemény és cselekmény, és nem csak változás és lét. Lehet, hogy ezután személyesebb lesz ez a blog is. Nem tudom. Mit is tudhatnánk a jövőről...
És a lapos világ kerek?
Az, hát! De a közepe üres.
S de milyennek kéne lennie?
Az élet van!
Talán.
Szeretem az esőt!
Előhozza azt a hangulatomat, amikor csak vagyok, és örülök. Ezt eső nélkül nehéz. Mindíg mondtam, a víz jó!
Asszem régen hazudtam ennyit. Az ember akkor hazudik a legtöbbet, ha beszél/ír/, állít valamit, és nem teszi hozzá "szerintem". Ha meg hozzátestszi, akkor is. Mert csak úgy gondolja, hogy szerinte úgy van. És csak pillanatnyilag.
Üdv!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Én üdvözlöm a személyesség lehetőségét... vagy hogy szokták mondani a politikusok meg a diplomaták... ;-)
egyetértek; jó hallani felőled; mert jó dolog a versben beszélés, de a beszéd (és az írás) csak a félreértések forrása...
amúgy meg: pitty
már vártalak.
"Come back to us... somehow..."
Megjegyzés küldése