Ketrec

Elgondolkodtam rajta, hogy milyen lehet ketrecben élni. Nem lehet valami jó. Viszont hozzá lehetne szokni...
Aztán rájöttem, hogy a ketrec létezik. Mi pedig benne vagyunk. Mindannyian. Csak a rácsok nem mindenkinél ugyan olyan vastagok. Át lehet rajtuk dobálni dolgokat. Köszönést, néhány jó szót... És szidást, és kötöszködést. Néha el is érjük mások ketrecét. Néha. Néha meg nagyon nem. És van, hogy úgy tűnik, közös a kalitka, aztán tovább indulunk, és kiderül, hogy nem. És a ketrec véd is. Véd másoktól, attól, hogy megismerjenek, hogy megbántsonak. És csak annyira véd, hogy ne legyünk mindíg teljesen egyedü. Hogy érjenek hatások, és, hogy mi is tudjunk hatni másokra. Szűrőként működik. Van, amit beenged, és van, amit nem. De mint minden más, ennek is vannak hibái. És mozog. Helyet változtat. És tágulnak a rácsok. És szűkülnek. És mi irányítjuk. De nem mindíg megy. Mi sem cvagyunk tökéletesek. És nem ismerjük még eléggé, pedig évek, évtizedek óta együtt élünk vele. Ő a mi társunk ebben az éleben. A testünk. És egyesek mégsem szeretik. És nem is akarják széthúzni nyitni a rácsokat. Vagy addig rángatják szét és össze, hogy elromlik. És az nem jó... Mint, ahogy normálisnak lenni sem. Szerintem. Mert lehet, hogy ez nem így van, de én így gondolom.

"...Ez az élet lenne szép,
rózsaszínes égszínkék,
röfögnek a madarak,
..."

Fuk te system!
'n'
Ez a mocskos élet, ez a rohadt élet,
Ez a mocskos, rohadt, kurva élet,
Ez a mocskos élet, ez a kurva élet...

Szépjónapotkívánok!