Pest a századfordulón

... A belváros egy tömkeleg, amelynek az utcáit még akkor alapították, mikor a városháztéren a rác kereskedők sertéspocsolyái voltak, szűkek, rendetlenek; hanem a kirakatokban európai fény és pompa; a szél szemétkupacokat hány szemeink közé; hanem az utcán járó közönség toalettje vetekedik Párizzsal. Sehol annyi gyönyörű nőarcot s annyi rongyos koldust nem találni, mint ott, minden lépten. A szűk utcákon egymást éri az úri fogat s a nyúzott bőröket szállító szekér. A külvárosok mesés mohósággal épülek, kis ház, nagy ház, ki-ki a maga gusztusa szerint, s az építés miatt örök a por a szél minden lendületére. Egy-egy kis zöld oáz, akkora, mint egy nemesi kúria kertje, a többi sivatag kőhalmaz. A város körül egy Szahara, melyet szorgalmasan szántanak, hogy a sirokkónak legyen mivel bajlódni. Ez a város külső képe. Nem tudni, gyárvárosnak indul-e, kereskedelmi empórium akar-e lenni, tudományok, művészetek városává emelkedik-e, országváros lesz-e, vagy pedig csak amerikai telep, ahova a világ minden részéből mindenféle osztályú ember siet pénzt keresni, de ha egyszer meggazdagodott, ott meg nem marad, hanem menekül falura vagy külföldre.

(Jókai, Fekete gyémántok, részlet egy hazafias pap szájából)

Gesztenye gurul lassan kanyarodva,
az előbb esett le a szürke betonra,
koppant egy nagyok, és már gurul is,
megyek tovább utamon, megyek tovább én is.

Süt a nap az égen, nem hét, de nyolc ágra,
nem takarja még el felhők vonulása,
száraz levél vitorlázik szép lassan a szélben,
tudja már, hogy ősz van, nem tagadom én sem.

Verebek csipognal hangosan az ágon,
megyek az utamon, a végét nem látom,
Táska húzza vállam, álmosság a fejem,
de a szívem könnyű, röpíti szerelem.


2007.09.18 Irinyi kabinet

Mert a költő soha sem élt, így meg sem halhatott

A szél fúj.
A fák nyögve hajolnak meg,
ahogy ágaikba kap.
A levelek surrogva suhannak tova,
örvénylenek, mint a gondolatok.
Minden változik!
A szél fúj, az emberek süketek, vakok.

A szél fúj.
Belekap a hajamba.
A gondolatok, mint sodródó falevelek,
örvénylenek körbe-körbe.
Újabb és újabb köröket futok,
nem tudom ki vagyok, mit akarok.
Mint a szél, mindenbe belekapok,
és mindent eldobok, ha ráunok.
A szél fúj.
A legrosszabb mégsem én vagyok!


2007.09.05. Szeged, Sörpatika