A szél fúj.
A fák nyögve hajolnak meg,
ahogy ágaikba kap.
A levelek surrogva suhannak tova,
örvénylenek, mint a gondolatok.
Minden változik!
A szél fúj, az emberek süketek, vakok.
A szél fúj.
Belekap a hajamba.
A gondolatok, mint sodródó falevelek,
örvénylenek körbe-körbe.
Újabb és újabb köröket futok,
nem tudom ki vagyok, mit akarok.
Mint a szél, mindenbe belekapok,
és mindent eldobok, ha ráunok.
A szél fúj.
A legrosszabb mégsem én vagyok!
2007.09.05. Szeged, Sörpatika
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Nem könnyű gyökeret verni, sőt.Nézz csak rám, egy dolog mellett elhatározni magad ilyesztő, és természetesen azt is jelenti, hogy egy két dologtól el is kell válni. Az meg nem jó. Nekem ezért nem ment soha, de természetesen azért sem, mert ha egy lapra teszel fel mindent, ott kiderül hogy mennyit is nyomsz, és az az igazság ettől féltem, és remélem a múlt idő most tényleg indokolt. Talán a Boccia, meg az, hogy most már tényleg lesz egy nyamvatt diplomám, és írásos bizonyítékom is lesz arról, hogy nem vagyok egy szar :). Mostmár be merem vállalni. De szerintem te is.
Most épp ez volt, ami leginkább ki akartam magamból írni - bocs, nem vagyok valami nagy blog kommentátor, egyszerűen csak ezt most ide akartam írni -a versedből, de ez a vers tényleg tetzik. Ez olyan verses vers. Köszönöm!
és SZERETLEK! :)
RKT D-D :)
én is!
Az orkok messziről megérzik a változás szagát?...
Nekem, egyébként, a címe tetszik legjobban...
Megjegyzés küldése