Várt.

Mehetett volna bármely irányba,
előre, balra vagy jobbra,
de ő kezét zsebébe nyomva
állt tétován várakozva.
Néha már-már indulni látszott,
lehet, csak a gondolattal játszott,
tudta, bármerre mehet,
s ebbe belederesedett
haja és szakálla,
de csak állt némán, várva.
Előtte magasodtak hegyek,
a látvány onnan csodálatos lehet,
jobbra erdő, benne tó,
incselkedőn csalogató,
balról puszta, rajta gulya,
délibáb, s az ég csillaga,
tábortűzzel varsenyt csillog,
marhák hátán ott a billog,
kaezőbetűk, az ő neve,
hívogatják gyere, gyere!
Dönteni itt nagyon nehéz,
s lehet, káprázat az egész,
ahogy kettőt lép feléje,
életének lehet vége.
Hátrafelé se nem léphet,
üldözik a régi képek,
rossz emlékek, és az élet.
Amig áll ott, omlik a hegy,
a pusztából erdőség lesz,
és a tóból kifogy a hal,
körülötte épül a fal.
Várost építenek köré,
ott áll, annak a főterén,
szemét lecsukta már rég,
mégis előtte a kép,
elég lett vón' kettőt lépni,
értelmes lett volna élni.

2007.04.18. Borpatika